Azt a boldogságot amit tőled...

Azt a boldogságot, amit tőled kaptam,
Úgy hoztad el nékem, ahogy megálmodtam.
Szép tavasszal jöttél, csókos napsugárral,
Nyíló kis virágok, hófehér virágok, első illatával

Nyár lett a tavaszból, virultak a rózsák,
Eljöttek a kedves őszi alkonyórák.
/:Összeforrt a lelkünk dallal, kacagással,
Te sem lettél volna, én sem lettem volna ilyen boldog mással.:/

Kék Balaton,nem tagadom...

Kék Balaton, nem tagadom, hozzád fűz legszebb emlékem.
Egy régi nyár, még visszajár, átölel minden úgy érzem.
/:Játékos víz gyöngyfodra úgy muzsikál, integet, hívogat a lellei táj.
Jöjj angyalom, kis csónakom, most is a parton téged vár.:/
Száll csónakom, csendben vagyunk, gondolatunk az első nyár,
Nézd kedvesem, itt e helyen, itt vártam rád a mólónál.
/:Halk zene szállt felénk a lombokon át, százszor is szerelmesen csókolt a szád,
S egy pillanat, Szárszó alatt ránk mosolygott a boldogság.:/

Két gyöngye volt a falunak:

Két gyöngye volt a falunak, két virága,
Mind a kettő úgy vágyott a boldogságra.
Az egyiket most viszik az esküvőre,
A másikat szép csendesen kivitték a temetőbe.

Özvegyasszony, a lányodat ne sirassad,
Te meg másik, ne örülj, hogy férjhez adtak.
/:Ki tudja, a jobbik sorsot melyik érte,
Melyiknek volt lakodalma, melyiknek a temetése?:/

Kidőlt keresztfának nem köszön már senki:

Úgy szöknek az évek, mint a tűnő álom,
Szárnyukat megkötni hiába próbálom,
Isten így akarja, Isten így teremti,
Kidőlt keresztfának nem köszön már senki.

Nagy szívvel születtem kicsike országban,
Pár vidám emlékem és sok bús nótám van,
De ha elnémulok ez csak azt jelenti,
Kidőlt keresztfának nem köszön már senki.

Száguldó évekből nékem már nem jut más,
Asszony hazugságba lassú belenyugvás,
Így lesz bölcs az ember csak a szíve zengi,
Kidőlt keresztfának nem köszön már senki.

A vén cigány:

Zöld erdő mélyén, kis patak szélén, párjával csendesen élt egy cigány,
Vén öreg ember, nótája nem kell, senkinek nem kell a nótája már.
Szép tavasz járja, zöld a fa ága, kis galamb vígan turbékol a fán,
Ősz feje kábul, s a szíve kitágul, párjához így szól a rokkant cigány.

Hol van a hegedűm, párom, tavasszal minden vidám,
A városba elmegyek máma, én az öreg cigány.
Egyszer még hadd muzsikáljak szívemből úgy igazán.
Szeretném elmuzsikálni, hogy él még a vén cigány, öreg cigány, a vén cigány.

És a vén ember eltipeg csendben, hóna alatt a kopott hegedű,
Alig bir járni, lábain állni, szívében mégis ott él a derű.
Városba érve, fáradtan lép be, egy csillogó fényes terem ajtaján,
Vére fellobban, a szíve megdobban, s középre tipeg az öreg cigány.

Nagyságos uraim, kérem, nem tudom, ismernek-e még?
Könyörgöm, de sokat húztam valaha, réges-rég.
Egyszer még hadd muzsikáljak szívemből úgy igazán,
Szeretném elmuzsikálni, hogy él még a vén cigány, öreg cigány, a vén cigány.

Csend lett egy percig, így szólt az egyik, jó uraim, mulatunk ma, ugye?
Nyissanak ajtót, ezt a vén rajkót látni szeretném, hogy repülni tud-e?
Ugrik a pincér, pénzt kap a viccért, kint van az ember, és kész a hatás,
Jó öreg párja már halva találja, s beszól az ajtón, urak, jó mulatást.

Nem muzsikál sohasem már, csendes lett a vén cigány,
Erdőben alussza álmát, vadgalamb búg a fán.
Öreg, vén anyóka, sírját virággal díszíti már, vadgalmb sírva dalolja,
Élt egyszer egy cigány, öreg cigány, a vén cigány.

Kicsi, fehér, meszelt szoba

Kicsi, fehér, meszelt szoba falon függő Mária kép,
A sarokban az asztalon halvány fényű gyertya ég.
Mellette egy lány és legény a szemükben vágy és remény a
szivükben szerelem,
Tulipános ládán ülnek, tervezgetnek csendesen.

A kemence szögletében vén anyóka kuporog,
Olvasó van a kezében, de az ajka nem mozog.
/:Az ifjakat nézi, nézi a multakat felidézi, könny szökik a szemébe,
Csak az a jó Isten tudja mi jutott az eszébe.:/

Kócos fejed, ha rám hajtod

Kócos fejed, ha rám hajtod, szeretném a hamvas arcod
Megcsókolni lágyan.
Legyen ahogy te akarod, ha nem szeretsz búcsút mondok,
Elfolytom a vágyam.
Így még soha nem szerettem, senki mást az életemben,
Nincs egy nyugodt percem.
Rajtad kívül nincs más gondom, érted iszom, züllök folyton,
Arra kérlek, gyógyítsd meg a lelkem.

Kinyílott a búzavirág, színes lett az egész világ,
Hogy az enyém lettél.
Elszállt ez a zord hideg tél, köszönöm, hogy mindenkinél
Boldogabbá tettél.
/:Eljött az ősz, a tavasz, ha te mindig enyém maradsz,
Csak utánad vágyom,
Kerülöm a züllést, nótát, összetépek szegfűt, rózsát,
Te leszel az egyetlen virágom.:/

Látod Édesanyám

Látod, édesanyám, látod, édesanyám, mért szültél a világra.
Inkább dobtál volna, inkább dobtál volna a zavaros Tiszába.
Tisza vize elvitt volna a sebes Dunába,
Hogy ne lettem volna, bár ne lettem volna senki megunt babája.

Nincs már páros csillag, nincs már páros csillag, mert lehullott a földre.
Nincs már hű szeretőm, nincs már hű szeretőm, mert elhagyott örökre.
Ha elhagyott, nem búsulok, elment örökre.
De még a síron túl is, még a föld alatt is csak ő jár az eszembe.

Lassan forog babám,lassan forog babám, a gépkocsi kereke
azon visznek engem,azon visznek engem, ki a határ szélére
ahány százszor elfordul a kocsi kereke
annyi százszor babám,annyi százszor babám jussak még az eszedbe!

Nincsen sárga rózsa, nincsen sárga rózsa, csak a száraz levele.
Nincsen szép szeretőm, nincsen szép szeretőm, az anyja lebeszélte.
Lebeszélte az édesanyja, hogy ne szeressen soha engemet.
Mert én soká, vagy talán sohase töltöm ki az időmet.

Ami köztünk történt az a kettőnk titka

Ami köztünk történt az a kettőnk titka.
Muskátlis ablakom nem lesz többé nyitva.
Elválltunk egymástól, csendben ahogy illik.
Az én kiskapum már néked ki nem nyíllik.

Nem átkozlak azért amit vélem tettél.
Azt sem kérem számon, amit megigértél.
/:Ne tudja meg senki, mit fogadtál sírva.
Ami kettőnk titkát elviszem a sírba.:/

Nincs már hová hazamenni

Nincs már hová hazamenni kisfalumban nem vár senki én rám.
Édesanyám kedves háza üresen áll egymagában némán.
Mint hiába vágyom vissza oda ahol csak jóban volt részem.
Mert aki a sok jót adta, kint nyugszik a temetőben régen.

Nincs már hová hazamenni, nincs a vígaszt hol keresni nékem.
Csalódások országútján, gyötrelmek és bánat között éltem.
Könnyekkel a két szememben temetek sok eltékozolt évet.
Eltemetek minden álmot hűtlen asszonyt, s rossz barátot végleg

Nincs már hová hazamenni, egy éjszaka mégis haza térek.
Életemért szépen, csöndben mindenkitől bocsánatot kérek.
/:Édesanyám sírja mellett könnyeimből ágyat vetek szépen.
Ott fognak majd rám találni, de már semmi nem fog fájni nékem.:/

Huszonöt szál rózsa

Oly régen szeretném elmondani néked,
Azt amit irántad szívem mélyén érzek.
Hiába nem tudom,nincs elég szó arra,
Legyen minden boldog évért lábad elé szórva,egy szál piros rózsa.
Huszonöt szál rózsa köszönje meg néked,
A melletted töltött szép huszonöt évet.
Hogyha ért is bánat ne gondolj most rája,
Hisz nem a rózsa szúr,mindig csak az ága.

Legyen most ez a perc a szívünkben ünnep.
Amíg emlékeink csendben körénk gyűlnek.
Aztán úgy is minden megy tovább az útján,
Engedd meg,hogy megköszönjem amit nékem attál így a magam módján.
/:Huszonöt szál rózsa szerelmünk jutalma,
Elhinni az ember szinte nem is tudja.
Hogy megértünk együtt ennyi boldog évet,
Huszonöt szál rózsa köszönje meg néked.:/

Ne szidjatok soha engem

Ne szidjatok soha engem, én a szidást nem érdemlem,
nem tudok más lenni.
Mert akinek a szíve fáj hajnalban is mulatni jár,
nem lesz abból semmi.
Szeretem a cigányzenét az italból sosem elég,
rohanok a végső sötét elmúlás elébe.
Éjszakáról éjszakára azt húzatom a csárdában,
vége van már vége.

Akkor sirassatok engem, majd amikor a szívemben,
nem szólnak már a nóták.
oly kopár lesz, oly kietlen, mint egy sivár őszi kertben,
a hervadó rózsák.
"Hadd menjek én feledőbe, vigyetek a temetőbe,
véssétek egy szürke kőbe ezt a sekély pár sort
Élt egyszer egy koldus szegény dalos ajkú nótás legény,
kár volt érte kár volt"

Nem lehet azt parancsolni senkinek

Élt a Maros partján valahol egy aranyhajú lány,
Minden tavasz estén kiszökött a házuk kapuján.
Csókos, dalos ajkán ragyogott a napsugár,
Remegve várja, jön-e a párja, egy vidám, tüzes huszár.
Nem lehet azt parancsolni senkinek:
Hogy azt szeresse, kit a szíve nem szeret.
Amíg lesz egy piros rózsa,
Amíg szól egy magyar nóta, felejteni parancsszóra nem lehet.

Lent a Maros partján árva lett az aranyhajú lány,
Csend van dalos ajkán, és az arca igen halovány.
Künn már virág sincsen, a kicsiny kert csupa gyom,
Kinéz a rétre, s a kis szívébe valami fáj még nagyon...
Nem lehet azt parancsolni senkinek:
Hogy azt szeresse, kit a szíve nem szeret.
/:Amíg lesz egy piros rózsa,
amíg szól egy magyar nóta, felejteni parancsszóra nem lehet.:/

Ne ábrándozz orgonáról

Ne ábrándozz orgonáról, mikor már az őszirózsák nyílnak,
Ne álmodj a tűző nyárról, amikor már téli szelek fújnak.
Holnap is van, nemcsak tegnap, ne hajszold az elszaladó szépet,
Velem próbálj boldog lenni, ha már egyszer így hozta az élet.

Nincs a földnek olyan útja, ahol mindig minden simán menne,
A naptár sem csupa ünnep, akad bizony hétköznap is benne.
Ne kergesd a délibábot, nem sikerül úgysem utolérned,
Velem tudsz csak boldog lenni, így rendezte kettőnknek az élet.

Hiányzik valaki ebből az utcából

Tegnep sem ragyogott több csillag az égen,
Nem járkáltak többen lenn a faluszélen.
Ma sem hullt több virág a vén akácfákról,
Mégis más a világ... Hiányzik valaki ebből az utcából.

Kis ablakok nyílnak, egymás után sorba,
Muskátli integet át a túlsó sorba.
Bezárult szemekkel csak egy ablak bámul,
Mégis üres minden... Hiányzik valaki ebből az utcából.

Nótás kedvű volt az apám

Nótás kedvű volt az apám,
Átmulatott sok éjszakát.
Nem sajnálta rá a napot,
Kettőt-hármat összetoldott.
De még azt is megduplázta,
Ha az anyám megdorgálta,
Ha a cigány rosszul játszott,
A hegedűbe belevágott.

Nótás kedvű édesapám,
Réges-régen nem dalol már:
A szívemet bánat rágja,
Egy-egy kedves nótájára.
Az lett a sok nóta vége,
Kint nyugszik a temetőbe',
Dalos ajkú kismadárka,
Szállj az apám fejfájára!

Visszajött a kismadárka,
Friss virággal a szájában.
Azt dalolta, azt mesélte,
Apám sírhalmáról tépte.
/:Odalent a magyarnóta,
Virágot hajt évek óta,
Mindig friss nő a nyomába,
Ha felcsendül a nótája.:/

Nem tudom az életemet

Nem tudom az életemet hol rontottam én el
Gyógyítgatom a szívemet a cigány zenével
Elhuzatom halkan csendben, hogy ebbe a szerelembe
Bele lehet halni ne haggyál a legszebb nyárba
Engem elhervadni

Nyári este panaszkodom a csillagos égnek
Hogyha engem nem szeretsz már
Én minek is élek
Te vagy az én legszebb álmom
Te vagy az én boldogságom
Szeretlek a sírig
Síromon a legszebb virág csak te néked nyílik.

Gyere Bodri kutyám

Gyere Bodri kutyám, szedd a sátorfádat,
Megcsaltak bennünket, kövesd a gazdádat.
Téged bottal vertek, engem kacagással:
Gyere Bodri, majd csak megleszünk egymással.

Megyünk egymás mellett, mintha nem ismernél
Mintha minden jóból kitagadott lennél
Sír a föld alattunk, reszket a falevél
Elmúlt a gyöngy élet, nem jön vissza többé

Egymás mellett megyünk, mint két kivert kutya,
Mért bántak így velünk, egyikünk se tudja.
Ne könnyezz, jó pajtás, menjünk csak előre...
Majd csak megpihenünk, kinn a temetőbe'.

Azt mondják, hogy szerencsém van

Azt mondják, hogy szerencsém van mindenben én nékem.
Akármihez kezdtem hozzá, könnyen célhoz értem.
/:Pedig nem nyílt tövis nélkül nékem sem a rózsa,
Hogy csak ritkán voltam boldog, nem tud senki róla.:/

Az életem országútján sokat áztam-fáztam.
Gyönyörködni tudtam mégis, egy szál kis virágban..
/:Befelé hullt minden könnyem, sosem láttak sírva.
Az irigyelt szerencsémnek talán ez a titka.:/

Egy Jóska van a faluban,

Egy Jóska van a faluban, azt is bolond csavargónak mondják,
Lépteivel éjjel-nappal méregeti a főutca hosszát.
Mindenki csak nevet rajta, ő is nevet, ha mások kacagják,
Nem tudom, hogy ki a bolond, ő vagy azok akik kigúnyolják.

Bánatában lett a Jóska a falunak bolond csavargója,
Valamikor minden éjjel nótaszótól hangos volt az utca,
De akinek szólt a nóta, elköltözött erről a világról,
Ezért bolyong szegény bolond, így búcsúzik el a boldogságtól.

Édesanyám lelkem, bekopogok nálad

Édesanyám lelkem, bekopogok nálad,
Szívemből a hála forrón feléd árad.
Annyi áldozatra sosem voltam méltó,
Hogy azt megköszönjem, amit értem tettél,
Nincsen olyan szép szó.

Színes tarka virág borítja a rétet,
Ők mondják el amit az Istentől kérek.
/:Ahány harmatcsepp hull a sok virágszálra,
Annyi áldás szálljon az édesanyámra,
Az én jó anyámra.:/

Ezüst hajú öreg apám, rég meséltél nékem

Ezüst hajú öreg apám, rég meséltél nékem.
Az ablakon beszűrődő holdsugár fényében.
Mégis hogyha most mesélnél úgy örülnék néki.
Pedig ma már gyermekemnek én szoktam mesélni.

Réges-régen elköltöztél, mégis itt vagy köztünk.
Nép estéken poharunkkal téged is köszöntünk.
/:Nótáid is eldaloljuk, azt a sok-sok szépet.
Ezüst hajú öreg apám nem felejtünk téged.:/

Ezüsthaját simogatom

Ezüsthaját simogatom megcsókolom százszor.
Körülötte nyíló virág, arany napfény táncol.
/:Hosszan, mélyen belenézek szelíd kék szemébe.
Aztán némán leborulok áldó két kezére.:/

Betakarom meg ne fázzon, ha hideg szél támad.
Vigyázok, hogy baj ne érje, kerülje a bánat.
/:Lelkemet is elküldöm a jó Isten elébe.
Áldást kérni édesanyám ezüstös fejére.:/

De szomorú ember lettem

De szomorú ember lettem, minden álmot eltemettem.
Csak a neved azt a rosszat, mondogatom órák hosszat.
Jaj a napok egyre múlnak elfeledni mégsem tudlak.
Szívemnek csak egy a vágya, véssék neved a fejfámra.

De szép is lesz tavasz tájon, rózsa nyílik a fejfámon.
S egy csillogós nyári este ráfonódik a nevedre.
/:És akkor a csókod érzem, amit sose adtál nékem.
S a szívem a forró csókra, megdobban a koporsómban.:/

Szeretem a kertet

Szeretem a kertet, mely a házad körül virul.
Szeretem a selymet, mely a derekadhoz simul.
Szeretem az ablakodban integető virágot,
De szeretném megölelni mindenestől,
Körülötted én az egész világot.

Szeretem a holdat, mely a fejed fölött ragyog,
Szeretem az Istent, aki téged nekem adott.
Szeretnék a lábad elé szórni minden virágot,
De szeretném úgy, ahogy van, neked adni,
Mindenestől ezt az egész világot.

Kár valakit visszahívni hazug szóval

Kár valakit visszahívni hazug szóval,
Amikor már csak egy emlék, fájó sóhaj,
A világban mosolyogva, vígan járunk...
Ne tudják, hogy siratjuk a boldogságunk.

Hull a levél hideg ősszel, hideg földre,
Ha szívünkben meghalt a hit mindörökre.
/:Minek százszor esküdözni, könnyet sírni...
Kár valakit hazug szóval visszahívni.:/

Volt-e már szívedben fájdalom?

Volt-e már szívedbe fájdalom?
Sírtál-e néha egy bús dalon?
Mert, ha még nótán nem könnyeztél,
Szívedből sohasem szerettél.

Szívedbe nótázott a cigány,
Bús voltál egyszerre és vidám.
Sírtál és kacagtál a dalon,
Két húron játszott a fájdalom.

Ünnepi nótával

Ünnepi nótával,száz piros rózsával,
/:Köszöntelek én,neved ünnepén,néked húzza most a prímás,
néked küldöm én,
Szállj dal,szállj,vígan szállj,százszor boldog névünnepet kívánjál.:/

Jöjj ide,jöjj prímás,nóta ma nem kell más,
/:Csak egy az a szép,hogy a szeme kék.
Tudod prímás az a régi,az a csoda szép,
Húzzd csak még,úgy mint rég,három napig tartson ez-az ünnepség.:/

/:Köszöntelek én,neved ünnepén,néked húzza most a prímás,
néked küldöm én,
Szállj dal,szállj,vígan szállj,százszor boldog névünnepet kívánjál.: