A hang, akár a miénk, akár egy kellemes zene része, valóban képes megnyugtatni vagy feldobni, harmonizálni vagy éppen hatalmas érzelmeket mozgósítani. A zeneterápia, bár ma már más értelemben használjuk, igen régi és előkelő múlttal rendelkezik.

Biztosan önök is szeretnek dudorászni, énekelgetni időnként. Talán süt a nap vagy éppen a kedvenc zenénk megy a rádióban, de az is lehet, hogy bánatosak vagyunk és egyszerűen jólesik szomorkodni egy szívszaggató dallamra.

Az ősi technika

Ezt az ősi technikát éppen úgy alkalmazták gyógyításra az indiai és tibeti bölcsek, mint az ókori görög orvosok a páciensek nyugtatására. Vagy éppen Pitagorasz, aki előadásai szünetében, hárfajátékával pihentette diákjait. Mindannyian tudták, hogy a zene olyan mélyen hat érzelmeinkre, szellemünkre, testünkre és idegrendszerünkre, hogy képes – ma már műszerrel is mérhetően – szabályosan áthangolni bennünket.

Valóban alkalmas-e a zene terápiás célokra, vagy inkább nagyon fontos kiegészítő része egy terápiának? Erről és sok másról beszélgettünk Urbánné Varga Katalin zeneterapeutával, aki a Magyar Zeneterápiás Egyesület elnöke:

– Ez nehéz és a mai napig vitatott kérdés. A terápia eredetije görög szó és kísérést, támogatást jelent. A mai szóhasználatban viszont, inkább a gyógyításhoz és az orvosokhoz kötjük a terápiát. Mi a zeneterápia keretében inkább a kísérő, támogató cselekvést preferáljuk, abból kiindulva, hogy az alap zeneterápiás oktatás pedagógiai képzés kereteiben, pedagógiai módszertanra épül. Ha azonban valaki klinikai szakpszichológusként végzi el a zeneterápiás képzést, akkor természetesen a szó minden értelmében pszichoterápiát is végezhet a zenével.

A zeneterapeuta szerint tehát nem egyértelmű a szóhasználat. Ha ragaszkodunk a definíciószerű megfogalmazáshoz, akkor olyan eljárásról van szó, amelynek során a zenét különböző betegségek megelőzésére, személyiségfejlesztésre, aztán az önismeret és korrekció, valamint a gyógyítás és a rehabilitáció területén is használják.

Függőségek ellen

A terapeuta abban segíthet a páciensnek, hogy képes legyen a zene segítségével felismerni saját valódi érzelmeit, blokkjait, sérült funkcióit és persze, a saját egyéni lehetőségeit annak érdekében, hogy jobb kapcsolatot alakítson ki magával és a környezetével is. Ha ez így nagyon általánosan hangzik, mondok inkább példákat. Ha valaki alkohol- vagy drogfüggőségben szenved, gyakran ajánlják neki – a gyógyszeres kezelések mellett – a művészetterápiás kezeléseket, amelyek közül az egyik a zeneterápia.

Szintén nagyon hatékonynak bizonyult ez a módszer különböző akut stresszes állapotokban, nemcsak felnőttek, de gyerekek esetében is. S ha már a gyerekeknél tartunk, az ő esetükben különösen sokszor ajánlják a zenével gyógyítást, többek között depressziós tüneteknél, magatartási zavaroknál, autizmus esetében, a legkülönbözőbb tanulási és beilleszkedési zavaroknál és persze a szülő-gyerek kapcsolat feszültségeinek rendezésére. Van, aki esküszik arra, hogy a zene közvetlenül is képes változást előidézni a tudattalanban, az idegrendszerünk és általában a testünk működésében.

Nem maga a zene gyógyít

A megrögzött zenerajongók – ahogyan magam is – állítják, hogy a zene igenis gyógyít. Van, aki óvatosabb ezzel kapcsolatban. Urbánné Varga Katalin például jóval árnyaltabban határozta meg, hogy vajon meddig terjednek a zeneterápia határai.

-A zeneterápia valóban nagyon széles körű gyógyító hatással bír, többek között a fizikai testünkre, az érzelmeinkre, a mentális, szociális és kognitív képességeinkre. A zene azonban véleményem szerint, önmagában nem gyógyít. Az a folyamat gyógyít, amit a zene indít el bennünk. Amikor a megfelelően kiválasztott zene hallgatása érzéseket és gondolatokat hoz fel és ezeket utána feldolgozzuk, rendkívül fontos összefüggésekre ébredhetünk rá. A zene megítélésem szerint tehát csak a közvetítő, nem a gyógyulás közvetlen előidézője.

A muzsika hatása

Bármelyik irányzatot is választjuk, a klasszikus terápiás módszert, avagy a zene közvetlen gyógyító hatásait fogadjuk el, a fizikai testben műszerrel is kimutatható hatásokat idéz elő a hang.

Természetesen az agyunk jobb és bal agyféltekéjének közreműködése a folyamat egyik kulcsa: a jobb „felünk” a kreativitásért, érzelmekért felelős, felismeri a dallamot és feldolgozza a zenei élményt. Bal agyféltekénk a logikus, elemző részünk, amely a ritmust azonosítja. Én is, mint sok nőtársam, egy megható filmjelenetet nézve, már akkor bőgök, ha a szereplők még semmit sem mondtak, de a film zenéje facsargatja a szívemet. Ezt a jelenséget főként azzal magyarázzák, hogy a zene sokkal gyorsabban és mélyebben jut el a tudattalanunkba, mint a kimondott szó, ráadásul nem is kell megküzdenie egy csomó ott lapuló tapasztalattal, prekoncepcióval. A zene egyszerűen csak hat a tudatalattinkra.

S éppen ezért fontos a következő kérdés: ha ennyire elementáris erővel hat a tudatunkra és tudattalanunkra a zene, vajon lehet-e veszélye mindennek? Urbánné Varga Katalin zeneterapeutát kérdeztem erről:

– A zene hallgatása átjárva testünket, a kívánt és nem kívánt hatásokat egyaránt előidézheti, ezért fontos, hogy kompetens szakember legyen a klienssel. Megfontoltnak kell lenni a zenemű kiválasztásánál, egyéni és csoportos terápiánál egyaránt, nehogy a beteg komfortzónáján kívül essen, és esetleg tovább mélyítse a tüneteket. Mindkettő nehéz dolog. Ha egyénileg dolgozom valakivel, jobban rálátok a benne végbemenő folyamatra, de akkor is kiszámíthatatlan, hogy milyen lelkiállapotban érkezik a páciens a terápiára. Ha tehát rosszul választom ki a zenét a foglalkozásra, akkor éppen az ellenkezője történhet annak, mint amit én szeretnék elérni nála, az állapota akár rosszabbodhat is, ha olyan mélységeiben találja meg a zene. A csoportos terápiában 10-12 ember van együtt, de ide is igen különböző állapotban és hangulattal jönnek a kliensek. S megint itt van a zeneválasztás nehézsége, azaz hogy nem lehet előre megmondani ennyi előkészület után sem, hogy kit hogyan érint meg az a zene.

– Ha ki kellene emelnie olyan zeneművet, amiről biztosan tudja, hogy erős benyomást gyakorol a kliensre, melyik lenne az?

– Ravel Bolerója mindenképpen egy ilyen hatású zene. Volt egy páciensem, aki gyerekkorától éveken át küszködött édesapja elvesztésével. Éveken át egyre csak várta az apját, de nem mondták el neki, hogy az apja meghalt. Végül ez a folyamat annyira beszűkítette őt, hogy teljesen katatón állapotba került. Így került be a kórházba kezelésre, de eleinte nem tudott beszélni vagy kommunikálni semmiről. A terapeuták számára komoly kérdés volt, hogy mivel lehetne a fiatalembert „provokálni”. Végül Ravel zenéjét játszottuk le neki többször, amely valósággal felzaklatta, de azért kellett ezt megtenni, hogy ebből a kezelhetetlenül  lemerevedett állapotból kikerüljön. Először mindez persze nagyon megrázó, hiszen a gyógyulás az elején nem ritkán fájdalommal jár.  A zenét meghallva, végeláthatatlan sírás tört ki belőle. Ez segített neki végül  abban, hogy a benne lezárt dolog egy kis szelepet kapjon és kiengedhesse az évek alatt felhalmozódott rengeteg fájdalmat. Így indult meg a gyógyulása.

– S ha nagyon megnyugtató zenét kellene mondania?

– Azt hiszem nem tudok erre igazán példát mondani, mert előfordul, hogy az ember felspannoltan ül be a terápiára és akkor az egyébként nyugtató zene irritálja. Mindannyian tapasztalhatjuk, hogy ugyanaz a zene életünk során egy bizonyos életszakaszban megnyugtat, de máskor egyszerűen nem tudjuk meghallgatni, idegesít. Ezért nem tudom azt mondani, hogy ez a zene erre jó, az a zene meg arra jó. Én a mai napig 5-6 zenével érkezem a terápiára és ott helyben döntöm el, hogy melyik lesz a megfelelő.

A cikk teljes terjedelmében a Családi Lap 2009. júliusi számában olvasható.

Szerző: Háver Varga Mariann

forrás:http://csaladilap.hu/ujsagcikk/472/gyogyulas_a_zene_erejevel.html