A történelem egyik legnagyszerűbb zeneszerzőjére emlékezünk a mai napon. De tényleg tudjuk miként élt, vagy csak azok az információk maradtak meg, amiket még az iskolában bemagoltunk? Az osztrák klasszicista zeneszerző, zongorista, karnagy és zenepedagógusban jóval több rejlett, mint hisszük.

Wolfgang Amadeus Mozart Salzburgban született, 1756. január 27-én és Bécsben hunyt el 1791. december 5-én. Zenei tehetsége korán megmutatkozott, első zeneműveit hatévesen improvizálta, édesapja, Leopold Mozart pedig lejegyezte azokat. Leopold Mozart a salzburgi érseki udvar muzsikusa volt, mindent megtett annak érdekében, hogy fia minél alaposabb zenei képzésben részesüljön. Amint nyilvánvaló lett számára Wolfgang rendkívüli tehetsége, úgy érezte, hogy kötelessége azt megmutatni az embereknek.

A szülők a tizenegy éves Nannerllel és a hatéves Wolfganggal 1762-ben több évig tartó hangversenykörútra indultak. Fellépéseik mindenütt szép sikert arattak, és csodálatot, feltűnést keltettek. A fiatal Mozartnak így lehetősége nyílt megismernie a korabeli Itália, Párizs, London, Bécs zenei világát.

Münchenben a választófejedelem előtt szerepeltek, Bécsben pedig Mária Terézia császárnő fogadta a kis művészeket. Fél Európa a gyermek Mozartot ünnepeli, aki ezáltal megfordul legmagasabb társadalmi körökben is, és elsajátítja a szertartásos, mértéktartó udvariasságot, megismeri az európai élet felhőtlen eleganciáját, amely későbbi művészetére is hatással volt. Mozart korában a zene a hivatalos és magánünnepek tartozéka - a fejedelmi udvarok szinte egymással versenyezve rendeltek új műveket a jeles alkalmakra, így Mozartnak élete végéig volt min dolgoznia. Folyamatosan ontotta a kedves, behízelgő szórakoztató zenét. Muzsikája akkor is és ma is szinte táncba csalogatta a vendégeket, mivel maga is jó táncos hírében állt.

Később a divertimentók, szerenádok és szimfóniák mellett már versenyműveket is írt, de a közönséget továbbra is csak virtuóz zongorajátéka érdekelte, mint zeneszerzőt azonban semmibe vették.

1785-ben mélyül el barátsága Haydnnel. Bécsben találkoznak először, s bár Haydn jóval idősebb Mozartnál, mégis igazi barátság szövődik kettőjük között. Haydn elismeri, sőt nagyra értékeli a nála fiatalabb Mozart tudását, s egyenrangú társnak tekinti őt. Mozart művészi alázattal megvallotta, hogy vonósnégyeseit "Haydn-minta" szerint alkotta.

"Magamnak írtam requiemet..."

Mozart halálának körülményeihez egy már-már legendává magasztosult történet kapcsolódik. Egy titokzatos, fekete ruhás megrendelő érkezett, hozzá és egy gyászmise megírására kérte fel a zeneszerzőt. Mozart akkor volt 35 éves; betegen is megfeszített erővel dolgozott a művön, de befejezni már nem tudta. Egy följegyzés szerint élete utolsó délutánján otthonukban néhány barátjával a Requiem egyik tételét próbálták. Mozart az első ütemek után hangosan fölzokogott és félretette a kottát. "Ma éjjel meghalok, megmondtam, hogy magamnak írtam a Requiemet!" Így is történt. Az emberiség művészetét oly bőkezűen gazdagító zeneszerzőt senki sem kísérte el utolsó útján.

A halál december 5-én, hajnali egy óra előtt nem sokkal állt be. A holttestet a zeneszerző lakásában ravatalozták fel, majd átvitték a Szent István-dómba. Itt beszentelték, majd még aznap este eltemették a Sankt Marx temetőben. De nem a II. József-féle takarékossági rendeletnek megfelelő tömegsírba, hanem egy harmadosztályú sorsírba, ahol három koporsót helyeztek egymásra, majd a sírhelyet hét év múlva újra kiadták.

A Mozart családból senki sem vett részt a temetésen, Constanze pedig valamilyen oknál fogva csak 1809-ben ment ki a temetőbe, hogy megkeresse férje sírhelyét, ezért 1800-ra annak pontos helye a feledés homályába merült. Jelképes síremlékét 1900-ban állították fel a temetőben. Forrás: VJM.hu